2015. október 7., szerda

1. Fejezet | 13. Rész

Hát, sziasztok! Először is nagyon ég a pofám, mivel majdnem 4 hónap után hozzom az új részt. Nem hogy sajnálom, hanem egyenesen esedezem a bocsánatotokért! De gondoltam szülinapom alkalmából hozzok nektek új részt. Szóval, itt is van!!! Remélem tetszik, ha igen Kommentelj vagy Iratkozz fel! :)

*Rebeka Justice szemszöge* 
A levegő hirtelen a tüdőmben rekedt, a testem meg merevedett. Andy ahogy a kék szemeivel az én barna szemeimbe nézett, mintha megállt volna a világ körülütünk. Csak ő és én voltunk. A szeme kezdett egy kicsit sötétebb lenni, szinte már fekete. Félelmeteseb volt, mint alapjába véve, ami még jobban megijesztet, hogy nem is pislogott, csak mereven bámult rám. 
– Andy… – hangom alig volt hallható, a félelem és izgatotság egyre jobban kezdet úrá lenni rajtam. Mintha meg se halotta volna, csak nézett rám és a száját résnyire kinyitotta, így érezhetem ahogy ki-be lélegez. 
– A szemed. – nyögtem ki végül, amit az előbb akartam. Gyorsan pislogott párat, majd újra rám nézett, de már a szeme újra a kék árnyalatott viselte. 
– Mi történt? – kérdezte értetlenül. Most komolyan nem emlékszik semmire sem? Agyam eldobom ember. 
– Mire emlékszel? Vagyis mennyire emlékszel a történtekből? – javítottam ki magam gyorsan. 
– Juliettel a kanapén csókolozunk, aztán jössz te, innen képszakadás. – fogta a fejét zavartan, majd az ájultan fekvő Juliett felé nézett. – Jézusom! – gyorsan oda futott hozzá, térdre ereszkedett és az ölébe vette a kissé még vérző fejét. – Mondd már el, hogy mi volt itt!!! – kiáltotta rám. Gyorsan kellet gondolkozom, hogy az igazságot mondjam el, vagy hazudjak. A másodiknál maradtam. 
– Mikor kinyitottad az ajtót, elkezdtünk beszélni arról, hogy korrepetálak téged, aztán jött Juliett leribancozot engem én meg őt vissza, nekem ugrott és véletlenül mikor le akartad szedni rólam a fejét a vaskorlátba vágtad. – fele tényleg így volt, fele meg nem. Szóval lényegében nem is hazudtam olyan nagyot. 
– Ez… Képtelenség! Juliett kérlek, térj magadhoz! – kezdte el simogatni az arcát a lánynak, de semmi sem történt. 
– Hívni kéne a mentőket. – szóltam oda neki. 
– Akkor, mire vársz? Tapsra? – kérdezte gúnyosan. Na, tessék, visszatért a régi Andy. 
– Arra, hogy ad vissza a telefonom! – mondtam kissé már ingerlékenyen. 
– Nesze! – dobta oda nekem, de szerencsére eltudtam kapni, így nem lett semmi baja. Gyorsan beütöttem a mentők számát és rányomtam a hívás gombra. 
– Jó napot! Miben segíthetek? – vette fel az ügyfélszolgálat. 
– Balesetett szeretnék jelenteni. 
– Pontosabban letudná írni mi a baja az illetőnek, vagy illetőknek. – kérte. 
– Egy nőről lenne szó, elcsúszott a küszöbön és beverte a fejét a vaskorlátba, nem tér magához, a fejéből folyó vér meg nem akar elállni. – vázoltak fel a helyzetet. 
– Rendben, hol a tartózkodási helye hölgyem? – a fejemet forgatni kezdtem és egy utcatáblát meg is láttam velem szemben. 
– Melrod ST. 4592 – olvastam le a táblán lévő utca nevet és Andy házán lévő kisebb fém tábla számát. 
– Ki is küldök egy szabadidős mentőt, körübelül 10-15 perc és ott lesz. Tudok még valamiben segíteni? – kérdezte kedvesen. 
– Hogyan tudnánk csillapítani a vér folyását? – rágtam az alsóajkam. Komolyan aggódni kezdtem Juliett miatt. 
– Fogjon egy rongyot, áztassa jéghideg vízbe és helyezze a vérző területre. 
– Oké, viszonthallás. – köszöntem el. 
– Visszonthallás. – köszönt el ő is, majd letette a telefont. Andyhez fordultam, aki értelmetlen arccal nézett rám. 
– Miért hazudtál? – kérdezte. 
– Ezt, hogy érted? 
– Azt mondtad, hogy elcsúszott a küszöbön pedig ez nem is igaz, én vágtam neki a vaskorlátnak. – magyarázta meg, mit értet a kérdése alatt. 
– Szerintem nem örülnél, ha zsaruk lennének a seggedbe! – mentem oda Juliett másik oldalára és egy kis hajtömeget megfogtam, majd arébb raktam, így láttam a sebét. Egy kisujj méretű vágás volt rajta, amiből folyt a vér. 
– Andy! – szóltam neki, mire a fejét felkapva elkezdett nézni engem. – Hozz egy rongyot, de előtte jól áztasd be jéghideg vízbe. – utasítottam. 
– Minek az? – kérdezet vissza. 
– Mert én azt mondtam, és most hozd ezt a rohadt rongyot! – váltottam átt a durvább hangnememre. A szemét forgatva helyezte le óvatosan Juliett testét a térdeimre, majd be ment a házba. Le néztem az ölembe fekvő lányra és elgondolkoztam azon, hogy miért ilyen bunkó velem. Nem csináltam semmi olyat, amiért utálnia kéne. Andyt is ha tehetem messziről kerülőm, de úgy nehéz, ha folyton a nyomomban van. 
– Itt is vagyok. – térdelt le elém újra Andy, de én nem tudtam rá figyelni, mert az ablakában álló nő jobban elvonta a figyelmemet. Az a nő volt, aki valamelyik nap a napló olvasás közben is meglepet. A tekintette fagyos és dühős volt amikor Andyre nézett. Mintha a pokol legmélyebb búgyrába kívánná, az utálata erősebb még ennél is, hogy ide kívánja, érzem, mélyen legbelül, a halálát nem hogy szeretné Andynek egyenesen vágyódik azért, hogy saját maga ölje meg. De a nagy kérdés, hogy miért? A nő hirtelen felém kapta a fejét és mélyen a szemembe nézett, aztán minden elsötétült. A szememet kinyitottam, pislogtam párat, hogy a láttásom tiszta legyen. Egy erdőben voltam, a fák, bokrok, koromfeketék voltak az állatok szerte-szét hevertek holtan. Fel nyomtam magam, de ekkor hirtelen egy lány suhant el mellettem, én meg utána rohantam. Próbáltam útólérni, de sehogy se sikerült. Majd akkor hátra nézett és megláttam az arcát, a lány volt, aki napló olvassás közben rám tört. Majd hirtelen felsíkított, lassan megfordultam és egy fekete szempárral találtam magam szemben, az arca nem volt látható, de láttam a véres, pengeéles fogait, ahogy vicsorgott. Aztán hirtelen felém ugrott, majd újra Andyvel találtam magam szembe. Gyorsan ez ablak felé néztem, de már nem állt ott a nő. 
– Minden oké? – fogta meg a vállamat Andy. A tekintettemet rá emeltem. 
– Igen, miért kérdezed? 
– Majdnem ötpercig se kép, se hang nem volt nálad. 
– Öhmm, biztos csak elgondolkoztam, de láttom ki is hoztad a rongyot. – kaptam ki a kezéből, majd óvatosan Juliett vérző fejére tettem. Éreztem magamon a tekintettét, ahogy folyton követte minden mozdulatomat. Ennyire féltené Juliettet? Ez az a kérdés, amire senki sem tudja a választ. Egyszer egymás szájába vannak, ölelik egymást, máskor majd megölik a másikat a puszta nézzésükkel. 
A mentők szirénája hangzott fel, majd az autó a ház előtt megállt. Andy gyorsan a kapuhoz rohant és kinyitotta a mentőknek, akik egy hordágyal befutottak, majd az egyik mellém térdelt. 
– Hogy van a hölgy? – kérdezte illedelmesen. 
– Az ügyfélszolgálatos tanácsára jéghideg rongyot tettem a fejére, de ezen kívül semmi, nem tér magához összesen ennyi. 
– Rendben. Akkor, ha meg engedi elvinnénk. – fel nyomtam magam álló helyzetbe, majd vártam, hogy Juliettet a hordágyra tegyék. Miután azzal készen voltak, kimentek a kocsihoz és betették a hátuljába, ahova az egyik beszállt míg a másik rácsukta az ajtót. A másik a kocsi vezető üléséhez ment és mielőtt becsukta volna az ajtót, oda szólt nekünk. 
– Ha akarják jöjjenek utánunk a kórházba. – majd az ajtót becsapva, szírénázva elhajtott, egyedül hagyva Andyvel. 

2015. június 13., szombat

1. Fejezet | 12. Rész

                                                        ~Andy Biersack szemszöge~
 
Az, hogy Rebeka volt az ajtóban egyszere lepett meg és valamilyen részben, örültem is neki. Amit nem tudtam semmivel se magyarázni. Miért örülnék Rebeka-nak? Nem a barátnőm, nem is szerettem, akkor mégis miért örülök neki? Megmagyarázhatatlan, az ami most bennem kavarog. 
– Öhmm, szia Andy. – harapdálta az ajkát Rebeka. Láttam rajta, hogy kínosan érzi magát. 
– Miért vagy itt? – kérdeztem, próbáltam nem bunkónak hangzani, de nálam ez lehetetlen. Hirtelen egy kar ölelte át a derekamat, és a csupasz hátamon ajkak érintését éreztem. Juliett!
– Valami baj van, kicsim? – simitotta meg a hasam alját.
– Nem, nincsen semmi, csak… – elakadtam hirtelen, mert Juliett keze egyre csak csúszott lejjebb.
– Csak? – nézett fel az arcomra ártatlan az kifejezésel, mint ha nem is csinálni semmit. Már ha lehet azt semminek nevezni, hogy éppen elkerüli a keze a farkamat. A tekintetétt levéve rólam, nézett az ajtó irányába, ahol Rebeka kínosan állt, amit nem is csodálok, hiszen szó szerint a szeme láttára mozdult rám Juliett. Komolyan, ez a nő néha az idegeimre megy.
 – Te vagy az? – kérdezte undorral az arcán Juliett. Történt valami köztük, amiről én nem tudok?
– Mint láttod, vagy esetleg vegyek neked szemüveget? – húzta fel a szemöldökét Rebeka.
– Nem kell, jól láttok én anélkül is. És tudod mit láttok? Egy kövér disznót!
– Még, hogy én kövér? Néztél te már tükörbe? – ahogy ezt kimondta Rebeka, Juliett mögülem kilépve, kezdte el tépni Rebeka haját. A lány próbálta leszedni magáról Juliett-et, de ahelyett, hogy sikerült volna, hátra esett és vele együtt Juliett is, aki rá zuhant lovagló ülésben. Én csak néztem őket és akárhogy próbáltam tenni az ellen, hogy fejezzék be, nem sikerült.
– Szállj le rólam, te ribanc! – kiáltotta Rebeka és elkezdte még jobban ütni Juliett-et. Hirtelen Juliett lerepült Rebeka-ról, és a korlátnak csapódott, a fejét beverve az egyik kiálló fém oszlopba, amikből állt a korlát, és eszméletlenül zuhant a földre. Gyorsan Rebeka-ra néztem, hogy vele mi van, de csak döbbenten és rémülten bámult a korlát felé. Nem tudtam, hogy hozzá vagy Juliett-hez menjek, az utóbbit választottam. Oda rohantam hozzá, letérdeltem és az ölembe húztam az enyhén vérző fejét. Lágyan kisimitottam az arcából egy tincset, és csak néztem, tehetetlenül. Nem mertem a mentőket hívni, mivel azok rögtön hívnák a zsarukat, hogy kikérdezenek, mi történt vele. Ami meg most nem igazán jönne jól nekem, sose volt jó viszonyom a zsarukal, most is csak egy feltételel engedtek ki, hogy nem keveredek semmilyen bajba, erre történik ez a szar!
– Jól van? – rohant ide Rebeka, az arca már nem volt se döbbent, de rémült, mint ha tudta volna már, hogy ki vagy mi csinálta ezt. Nagyon fura egy lány, az egyszer biztos.
– Igen, csak vérzik a feje és eszméletlen. – feleltem. – Őssze kéne varni a fején lévő sebet. –
– Akkor, miért nem hívod a mentőket? – kérdezte mérgesen.
– Ahhoz semmi közöd! – morogtam.
– Ha te nem, akkor én! – vette elő a telefonját a zsebéből és kezdte el beírni a mentők telefon számát. Gyorsan kelett cselekednem, ezért óvatosan letettem Juliett fejét a földre és Rebeka kezéből kitépve a telefont tettem el az én zsebembe. Melepődve nézett rám.
– Add vissza! – kezdte el ütni a mellkasom. Nevetni tudtam csak rajta, olyan gyerekes. Talán vonz benne annyira. Várjunk csak, engem nem is érdekel Rebaka. Egy ilyen rondaságott ki tudna szeretni?
– Mert, mi lesz, ha nem? – kérdeztem gúnyos mosollyal az arcomon.
– Akkora egy fasz vagy! – mondta mérgesen. Amitől csak még jobban nevetni tudtam rajta.
– Drágám, tudom, hogy nagy a farkam, nem kell mondani. – vigyorogtam a képébe.
– Perverz állat! – köpte a szavakat. – De miért is nem akarod, hogy felhívjam őket? – kérdezte.
– Ahhoz semmi közöd, mint már mondtam! – szűkítették össze a szemem.
– A nagy Andy Biersack berezelt, hogy ha meg tudom bajba kerül miatta? Ennyire félsz? Mi vagy te, egy ksilánya, aki fél anyucitól? Gyáva féreg vagy. – mondta gúnnyal a hangjában. Hirtelen felindulásból löktem a hátára és a két lába közé férkőztem. 

2015. április 27., hétfő

Jelentkeztem

Jelentkeztem a Gracias! nevű blog versenyére. Jelentkezz te is: ITT

2015. április 10., péntek

1. Fejezet | 11. Rész (+16)

Sziasztok, itt lenne az új rész, remélem tetszik. Hagyjatok kommentet, esetleg Iratkozz fel és alúl hagyj véleményt! :-) 

––———————––———————––———————––———————––———————


~ Juliet Simms Szemszöge ~
Bekopogtam már számomra jól ismert ajtón, és vártam, hogy megjelenjen az én hercegem. Halottam a zár kattanását és halkan, nyíkorogva nyílt ki az ajtó.
- Szia, Andykém. – ugrottam a nyakába.
- Szia, cica. – húzott magához szorosan, és becsapta mögöttünk az ajtót. A karjában tartva vitt el a nappaliba, ahol leült a kanapéra és az ölébe húzott.
- Hogy, hogy itt vagy? – kérdezte.
- Baj, hogy itt vagyok? – húzottam el tőle, és közelebb nyomtam magam hozzá az ágyékánál. Halottam, ahogy a légzése megugrik, amitől nekem vigyora húzottak az ajkaim. Az állkapcsától lefelé haladva végig csókóltam egészen a kulcsontjáig, ahol csókót hagytam és a számat ott hagyva, kezdtem el szívni. Halkatt nyögött, és a szorítása erősebb lett a derekamon. Vigyorogva elhúzódtam, és néztem a nyakán ékelkedő vörös foltot.
- De hogy baj, hogy itt vagy, ellenkezőleg, nagyon is örülök neki. – döntött végig a bőr kanapén. Abban a percben nem akartam mást, csakis őt, most ebben a pillanatban. Ott feküdtem alatta arra várva, hogy meg tudjam mit akar. De volt egy olyan sejtésem, hogy le akar feküdni velem. Amit nem is igazán bántam volna, ellenkezőleg, nagyon is vártam már, hogy ezen a kanapén – vagy tőlem akár a földön –, de tegyen magájévá. Érezni akartam, ahogy a teljes hossza ki és be csúszkál bennem. Már magától a gondolatol is izgatott lettem. Bele sem merek gondolni, hogy mi lesz akkor, mikor majd ez valóban megfog történi.

- Mit csinálsz, nagyfiú? – kérdeztem. Bár tudtam, hogy mit akar.
- Mit nem fogok csinálni. – felelte, és a hajamat eldobta a nyakamtól, lassan oda hajolt, apró puszikat hagyot rajta. Amit szinte alig éreztem, de, mégis végig futott rajtam a hideg. Olyan finoman és gyengéden csinálta, hogy meg is lepődtem rajta, mert eddig mindig gyors és követelező volt.
- Istenem, nem is tudod elhinni, hogy mennyire kivánlak. Vedd le a felsőd!  – motyogta a fülembe. Elhúzódott tőlem, hogy letudjam venni a pólóm, felültem. A kezeimet a felsőm aljához tettem és egy rántásal  lehúztam magamról. A hatalmas kezeit a hasamra tette és végig döntött újra a kanapén. Megint felült és magáról is leszedte a pólót. Így elém tárult a tökéletes kidolgozott felsőteste. Kockák követték egymást és néhol pedig tetoválás borította. Nem úgy mint ez egyik karját, amit teljesen tetoválások borítottak. A tekintettemet végig vezettem a mellkasán, és meg sem állt egészen a nadrágja szegéjéig. Ahonnan kifutott egy kis szörcsík, amitől még inkább szexibé tette az öszképet. Mintha így már nem lenne az. Hirtelen ötletől vezérelve felültem és ledöntöttem a döbbenten bámuló Andy-t. Láttam rajta, hogy nemigazán érti mit is akarok, de mikor elkezdtem a mellkasát csókokal el lepni. Akkor mintha megértette volna, mert az ajkai egy kaján vigyora húzottak. Lassan és kínzoan haladtam lejjebb és lejjebb, még nem elértem a nadrágja szegélyét. Először csak kézzel simitottam rajta végig, néha kicsit megnyomva a kezemmel a férfiasságát. Andy jóleső nyögéseket halatott, és újra alatta találtam magam.

- Nem szerettem, ha kínoznak. – mordult rám, és éreztem, hogy a keze kezd lejjebb csúszni a szoknyám felé. A levegő vételem hirtelen ugrott meg, ahogy hosszú ujjaival finoman, gyengéden simitott végig a combomon. A másik kezét a hátam alá vezette és a melltartómat egy könnyed mozdulatal csatolta ki, és dobta el mesze tőlünk. A melleim közötti völgyet kezdte el csókokal hinteni, a tüdömben rekedt a levegő is. Az istnere esküszöm, hogyha most ebben a pillanatban nem fekszik le velem, akkor nem tudom, hogy mit fogok magamal csinálni. Annyira fel izgultam, hogy az már szavakba se önthető. A testem forrt a levegő a tüdömben azért imádkozott, hogy kiszabaduljon. Én meg azért, hogy dugjon már meg. Tudom, ribanc vagyok, de jó formán leszarom.

- Andy, nem bírom már, dugj már meg! – szóltam neki nyüszitve. Egy kaján mosollyal az arcán vált el tőlem.
- Türelmetlenek vagyunk?
- Igen!
- Hmmm, talán az ujjaimat vagy – hajolt a fülemhez és úgy beszélt hozzám. –, a farkamat? – lehet egy apró csókot a fülem mögé, jóleső borzongás futott végig rajtam.
- A farkad, mi mást?! – kezdtem egy kicsit mérges lenni.
- Örömmel! – kezdte el levenni magáról a nadrágját, de a csengő éles hangja szólalt meg. Andy egy sort káromkodott és leszáva rólam ment ajtót nyitni, nem törődve azzal, hogy nincs rajta póló.

~ Andy Biersack Szemszöge ~ 
Mikor már majdnem vettem le a nadrágom azzal a céllal, hogy dugjak egy jót Juliettel, erre ennek a rohadt csengőnek kell megszólalnia. Egy sort káromkodttam és nem törődve azzal, hogy nincs rajtam póló, mentem ajtót nyitni.

- Mégis mi a jó büdös francot akarsz…? – akadtam ki, de úgy, hogy nem is néztem rá az illetőre.

- Szia Andy. – szólt egy vékony lány hang.

- Rebeka.! – kaptam fel a fejem.

2015. március 30., hétfő

Interjú/Köszönet

Sziasztok! Mit már olvashatátok a "Szavazatok" c. bejegyzésemben, indultam egy blogversenyen amit az "Issy blogmagazin" indított. Nem rég volt a fejlécverseny eredményhirdetése, amin harmadik helyezet lettem. Amit hihetetlenül köszönök, hiszen ha ti nem szavazzatok volna, akkor ez nem is valósul meg.
És az egyik nyereményem az volt, hogy csinálnak velem egy interjút. Amit most ide rakok nektek.


1. Miért kezdtél el blogolni/írni?

Sok blogot olvastam, ami legtöbb esetben történetes volt. És, egyik napról a másikra, jött egy történet a fejembe. Amit csak először füzetbe írtam le, de egyik nap csak úgy eszembe jutott, hogy mi lenne ha ezt a történetet blog formájában is megcsinálnám. Először volt bennem egy kis félelem, hogy egyetalán tetszeni fog e valakinek. De mikor lett már olvasom, akkor valamennyire szerte foszlott ez a félelmem.


2. Honnan jött a történet ötlete?

Mivel imádom a természetfeletti lényeket, és a Black Veil Brides-ot, ezért egyik nap gondoltam kombinálom a kettőt, és így "született meg" maga a történet.


3. Általában amikor írsz, elképzeled az adott jelenetet?

Igen, mert hogy ha – én mint maga az író, nem képzelem bele magam, akkor nagyon nem is tudnám olyan részletesen leírni –, mivel szerintem nehéz úgy leírni valamit, hogy ha bele sem tudod magad élni a történetbe. Már mint író, mert azért egy olvasóra is kell gondolni, mivel neki/nekik akarsz megfelelni ezen részen, de ezzel nem azt mondom, hogy magadnak nem akarsz, csak első az olvasó, aztán te. :-)


4. Először papírra írtad a történeted, vagy már az elejétől kezdve a blogodra gépelted?

Papírra írtam az elején, de néha még most is arra írom néhány történetem, ami blogon már megtalálható. Hiszen van olyan napom, mikor nem is tudok fel menni a bloggere.


5. Milyen hosszúra tervezed a történetet?

Húúú, ezzel most nagyon megfogtál, mert még csak az 1. Fejezet | 9. Rész van fent, és most egy kis ideig szünetel is a blogom, de hogy a sacper kábé meg kénne mondanom, akkor 2. Fejezet az biztos, de lehet hogy három is lesz.


6. Mi motivál téged?

A családom, hogy bátorít arra, hogy írjak és ne agyam fel. És, egyik részében az olvasom, akiket imádok! ^^


7. Szeretsz olvasni? Ha igen milyen műfajú könyveket? (Van kedvenced?)

Nem szeretek olvasni, én imádok olvasni, kedvenc műfajom a Fantasy. Igen, van kedvenc könyvem; "Lélektolvajok"


8. Kinek ajánlanád a történeted?

Minden BVBArmynak és Fantasy kedvelőnek.


9. Mesélnél egy kicsit a történetedről?

Egy lány, aki az édesanyával elköltözik egy kisfaluba, miután az apja feláldozta magát, hogy a lánya élhessen. De az új helyen különös és megmagyarázhatatlan dolgok kezdődnek, találkozik egy srácal, aki lehet, hogy a végzete, de lehet, hogy nem.


10. Mesélnél magadról?

Szeretem az állatokat, van is egy 64 kilós Rottweillerem, név szerint; Herküles. Hobbim az írás, az utóbbi időkben, azaz kb 5 hónapja festettem a hajam, jelenleg alúl világos vörös. Irtózom a pokoktól, ha meg is láttok egyet, még ha iszonyat kicsi is, de síkítva futok el. XD
Szemüveges vagyok. Kedvenc zenei műfajom a rock. A jövőben szeretnék tetoválást.  Vannak olyan napjaim, amikor senkihez sem szólok egy szót sem. Amit már kérdeztek sokan, hogy miért van ez, de sohasem tudtam rá konkrét választ adni. Kedvenc színeim: kék, fekete, vörös. 

2015. március 21., szombat

1. Fejezet | 10. Rész

Sajnálom, hogy ilyen hosszú ideig nem volt rész, de mint leírtam az előző posztomban, nem volt ihletem. Ma viszont délután nem voltam itthon, ezért tudom csak most hozni, de előrébb terveztem, viszont közbe jött valami, emiatt nem voltam itthon. Remélem tetszeni fog a rész. Ha igen, akkor Kommentelj és Iratkozz fel, ha még nem vagy. Jó olvasást! ^^ #D.B#

~ Rebeka Justice Szemeszöge ~

Az ablakok becsapotak, és az ajtókat – mintha csapdósta volna őket valaki –, ki-be nyitottak. Andyvel mind a ketten hirtelen fordítottuk a fejünket oda. Egyikünk se értette, hogy ki vagy mi csinálja ezt. Hirtelen minden abba maradt. Andy felém fordulva kérdőn nézett rám.
- Ez meg mi a jó isten volt? – kérdezte.
- Öhmm… – semmi nem jutott az eszembe, pedig sejtettem, hogy mi volt. Csak hát biztos hülyének nézne, hogyha azt mondanám, 'Bocs, ez csak az a szellemcsaj volt, akit pár napja láttam!' Teljesen ki van zárva, hogy ezt megmondjam neki. De akkor mégis mi a jó istent csináljak? Elüldhetném, vagy mégsem?
- Elmondod, még ma?! – hallani lehetett a hangjában hogy kezd mérges lenni. Amin magamban jót röhögtem.
- Biztos csak a húzat volt. - találtam ki egy nevetséges kifogást. – De most jut eszembe, nekem ma még dolgom van. Ha nem baj, akkor halaszuk ezt a korrepetálást holnapra. – próbáltam egy mosolyt erőltetni az arcomra. Látszott az arcán, hogy nem igen hiszi el amit mondtam. De, mégsem kérdezet rá, amit nem tudtam most mire vélni, mert azt hittem hogy ráfog kérdezni. De ahogy mondani szokás, ami késik sosem múlik.
- Oké. – mondta, engem kikerülve ment az ajtóig, ahonnan még vissza nézett rám és ezt mondta. – Valamit titkolsz, sajnos még nem tudom mit, de idővel rá fogok jönni. – hátat fordítva nekem, kinyitotta az ajtót és távozott a házból. Én csak megkövülten álttam ott és néztem az ajtót, amin nem rég még bejött, de most távozott. Az volt a legnagyobb baj ebben az egészben, hogy nem akartam, hogy elmenjen, magam se tudom megmagyarázni miért. De azt akartam, hogy a karjaiba legyek és csókoljon. Mi van? Szólt a tudatalattim. Nem gondolhatok ilyeneket Andyről! Hiszen én utálom, de mégis kedvelem. Nem, nem úgy mint egy szerelmet szokás. Hanem, még magam se tudom hogyan, de kedvelem.
- Nem kedvelheted Andyt. – szólalt meg egy női hang a hátam mögül. Elsőnek megijedtem, mert nem tudtam ki az, de aztán beugrott, a szellemcsaj. Megfordultam, így szemben lehetem vele.
- Miért? – kérdeztem.
- Mert veszélyes és ki akar használni, higy nekem.
- Mér' higgyek neked?
- Figyelj, csak annyit mondok, hogy van egy kisebb ügyem Andyvel, amiből nem igazán jó sült ki.  – mondta és el tűnt, meg se tudtam kérdezni, olyan gyorsan történt. Mit jelent ez, hogy volt egy közös ügyük? Hiszen, Andy alig van 24 éves, ez a csaj meg ki néz 100 évesnek legalább. Istenem, ez kezd egyre furcsább lenni.

~ Andy Biersack Szemszöge ~ 
Miután az ajtó bezárult mögöttem, volt bennem egy olyan sejtés, hogy itt valami nincs rendjén. Mégis, akkor miért csapódtak volna ki maguktól az ajtók és az ablakok. Meg az a nevetséges kifogás amit Rebeka mondot, hogy a húzat volt. Esküszöm, hogy komoly erő kellett ahozz, hogy ne nevesem el magam. De rajta is láttam, hogy még saját magának se hiszi el amit mond. Akkor én meg mégis hogy higyem el? Attól, hogy ilyen a külsőm, nem vagyok se hülye, csak egyszerűen nem érdekel engem ez. Hiszen, egy bukott angyalnak, minek kell matematika. Nem fogok a tanács előtt majd neki állni matekozni. Ezek az értemetlen gondolatok kavarogtak a fejembe, miközben a kezembe a kocsikulcsal álltam az autóm előtt. A járművet kinyitva, szálltam be. A kulcsot a mellettem lévő ülésre dobtam, és ebben a pillanatban szólalt meg a telefonom. Egy kicsit lejjebb csúsztam, hogy könnyebben kitudjam venni a zsebemből a még mindig csöngő készüléket. A képernyőre az volt írva, hogy 'Ismeretlen szám'. A szemöldökömet felhúzva, nyomtam rá a hívás fogadás gombra.
- Haló? – szóltam bele.
- Hagyad békén Rebekat, ne tedd tönkre őt, különben a pokolban fogsz elrohadni! – mondta, egy női hang a vonal másik végéről. Éppen szólni akartam volna neki, de letette. A telefont elvettem a fülemtől, és elraktam. Ez meg ki az isten volt? Miért mondta azt, hogy hagyjam Rebekat? Meg hogy a pokolban fogok majd elrohadni, hanem hagyom békén. Ez nevetséges. Én vagyok maga a pokol! 

2015. február 23., hétfő

A blog egy ideig bezárja kapuit!

Sziasztok! Most egy fontos hírel jöttem nektek. Mivel mostanában alig van időm írni, ezért úgy gondoltam ezt a blogomat szüneteltetni fogom, még magam se tudom meddig. De amint már lesz időm és energiám, írni. Akkor újra jelentkezni fogok.
De ennek még van egy másik oka is, hogy egyszerűen nincsen most ihletem ehhez a történethez. Ahogy jött, úgy ment is el. De remélem, hamar visszatér!
Addig is legyetek jók.
Ja, és még nem is köszöntem meg, hogy már 9 feliratkozóm van. Nagyon, nagyon szépen köszönöm! :-)

Hamarosan újra jelentkezem! :-)